Szeged pedagógia

Pedagógia Intézetet

Katolikus Pedagógia Intézetet

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Gelsey Vilmos Pedagógia Intézet

Pedagógia

Gelsey Vilmos Pedagógia Intézet

Gelsey Vilmos Pedagógia

„… s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.” (2Tim 2,2)

„Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.” (Kol 3,16)

„A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg!” (Jak 1,22)

2024 - a Tehetség Éve

„Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.” (Lk 8,21)

„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” (Mt 4,4)

„Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” (Mt 24,35)

„… mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7,29)

„Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok!” (Jn 15,7)

„Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja…” (Lk 9,26)

„Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé.” (Lk 8,18)

10 éves a SZEGEPI

Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez.” (Mt 22,16)

„Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják.” (Jn 15,20)

"Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk" (1 Jn 4,9)

„…aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” (Jn 8,51)

„…aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes.” (1Jn 2,5)

„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat…” (Jn 14,23)

Betűméret:  A   A   A
Aktuális hírek

Felhívás a 2016. évi Báró Gelsey Vilmos-díjra és a Nagydíjra. 2016-10-21

Article main image

A SZEGEPI felhívást tesz közzé a 2016. évi Báró Gelsey Vilmos-díjra és a Nagydíjra történő jelölésre.

A Szeged-csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete (SZEGEPI)
felhívást tesz közzé a 2016. évi Báró Gelsey Vilmos-díjra és a Nagydíjra történő jelölésre. A SZEGEPI - az alapító báró Gelsey  Vilmos és a Szeged-csanádi Egyházmegye szándékának is megfelelve - ezekkel a díjakkal is hozzá kíván járulni a társadalom számára fontos értékeket legnagyobb hatással közvetítő személyek megbecsüléséhez, példaképül állításához. Az alábbiakban elérhető felhívásra 2016. november 25-ig olyan pedagógusokat, gazdasági szakembereket vagy szervezeteket lehet jelölni, akik a katolikus, keresztény nevelés ügyét, a magyar köznevelést különösen is elkötelezett módon, kiemelkedő példát nyújtó  teljesítménnyel szolgálják. A jelöltek munkássága, tevékenysége akár egyházi, akár más fenntartású köznevelési, szakképző, felsőoktatási vagy más nevelési intézményekhez is kötődhet.​



​Felhívás a Báró Gelsey Vilmos-díjakra 2016

​Jelölő Lap a Báró Gelsey Vilmos-díjakra 2016



(K. G.)