„… s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.” (2Tim 2,2)

„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat…” (Jn 14,23)

„A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg!” (Jak 1,22)

Átadták a Gelsey Vilmos-díjakat

Bobay Beatrix ügyvédet és Barlay Bencét, a budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatóját tüntette ki december 17-én a Dóm Látogatóközpontban a Szeged-Csanádi Egyházmegye és pedagógiai intézete a Gelsey Vilmos-díjakkal. A díjat olyan személyek kapják évről évre, akik hosszú idő óta szolgálják a keresztény értékekre épülő magyar társadalom fejlődését és a keresztény nevelés ügyét.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye és annak Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete 2014-ben alapította a Gelsey Vilmos-díjat, ezzel is tisztelegve a névadó munkássága előtt. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök a szombati díjátadón elmondta, a magyar származású brit közgazdász, bankár élete során mindent megtett, hogy a lehető legtöbb segítséget nyújtsa Magyarországnak és az Egyháznak, mindenekelőtt a köznevelés terén.

 Az átadó ünnepségen részt vett Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, aki atyai jó barátjaként emlékezett meg a rangos kitüntetés névadójáról. Gelsey Vilmos emberi nagyságát három tulajdonsága felidézésével méltatta: derűs alaptermészetét, végtelen jómodorát említette és hogy időt, fáradtságot nem kímélve adta át tudását, tapasztalatát.

Építeni, bátorítani, vigasztalni – ezek az ember legfőbb feladatai a földön. Mindezt Gelsey Vilmos megtestesítette, ezért helyes és méltó, hogy az ő emlékének szentelik ezt a díjat – mondta a miniszter.

A Gelsey Vilmos-díj a plakettel elismerést és az azzal járó egymillió forint díjazást az egyházi intézmények máig tartó jogi segítéséért és képviseletéért Bobay Beatrix ügyvéd vehette át a Dóm Látogatóközpontban Csák Jánostól és Kiss-Rigó Lászlótól. 1984-ben végzett jogászként az ELTE-n, a jogi szakvizsga megszerzését követően Budapesten lett ügyvéd, polgári jogi és családjogi ügyekkel foglalkozik, szakterülete a személyiségvédelem, titokvédelem, valamint az adatvédelem. Az 1990-es évek közepétől oktatási intézmények képviseletét is ellátja, így az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye által fenntartott oktatási intézmények, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóság, valamint a Szeged-Csanádi Egyházmegye által alapított Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság jogi ügyeit is intézi.

A Gelsey Vilmos-díj a szoborral kitüntetésben és az azzal járó kétmillió forintos díjazásban Barlay Bence, a budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója részesült a keresztény nevelés ügyének több évtizedes, elkötelezett szolgálatáért. Barlay Bence az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) szerzett történelem és földrajz, majd német szakos diplomát, s később elvégezte a Pázmány Péter Egyetem vezetőképzőjét is. 17 évig az Albertfalvi Don Bosco Általános Iskolában dolgozott pedagógusként, 2009-től pedig a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tanít, melynek tizenegyedik éve az igazgatója.

 Az elmúlt bő három évtized megmutatta, hogy Barlay Bence számára a keresztény nevelés mindvégig hivatás maradt: szaktanárként, osztályfőnökként, munkaközösség-vezetőként, igazgatóként.

 Mi több, amióta a tanításról nagyobb hangsúly helyeződött a vezetésre, egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy a pedagógusok – akikkel együtt dolgozik, akiket irányít, s akikért éppoly felelősséget érez, mint a diákjaiért – maguk is megmaradjanak a hivatásukban – fogalmazott a díjazottat méltató Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke. 

A díjátadóról megtekinthető összefoglaló itt

A teljes felvétel

Áldott karácsonyi ünnepeket kíván a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete!

Áldott húsvéti ünnepeket kíván a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete!

Sokszínű Petőfi – a SZEGEPI rendezésébe lezajlott a képzőművészeti és szavalóverseny

Sokszínű Petőfi – a SZEGEPI rendezésébe lezajlott a képzőművészeti és szavalóverseny

„Terepgyakorlatok” – Barlay Bence Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatójának előadása

Barlay Bence a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója tartott előadást 2023. március 9-én a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógia Intézete...

Előadás a munkaügyi kérdésekről a köznevelési intézményekben – Petróczi Gábor előadása

2023. február 16-án a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógia Intézete és a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság szervezésében Petróczi Gábor c....

IV. KÁRPÁT-MEDENCEI PEDAGÓGIAI KONFERENCIA ÉS MÓDSZERTANI NAPOK SZARVASON

A konferencia és módszertani napokat ünnepélyesen nyitotta meg és köszöntötte Magyarország Kormánya nevében Dr. Latorcai Csaba, a Területfejlesztési Minisztérium...