„… s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.” (2Tim 2,2)

„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat…” (Jn 14,23)

„A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg!” (Jak 1,22)

Labdageometria – szakmai napok – Gyula

A SZEGEPI Labdageometria címmel szakmai napokat szervezett a gömbi geometria iránt érdeklődő matematikatanárok, diákok számára.  2024. november 6-án a Gyulai Római Katolikus Gimnázium Általános Iskola, Óvoda és Kollégium adott helyet a rendezvénynek.

A szakmai napok meghívott előadója Lénárt István oktatáskutató, Beke Manó díjas matematikatanár volt, egy világhírű oktatási segédeszköz, a Lénárt-gömb megalkotója.

A nagy érdeklődést kiváltó szakmai programot kivételessé tette a sík és gömb összehasonlító geometriájában rejlő tanítási-tanulási lehetőségek bemutatása. A rendezvények nyertesei voltak azok az 5. és 7. osztályos tanulók is, akik egy-egy rendhagyó tanítási óra keretében játékos kísérletezés, saját élményű, felfedeztető tanulás útján ismerkedtek meg a gömbi geometria alapfogalmaival, az összehasonlító geometriával.

Áldott karácsonyi ünnepeket kíván a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete!

Tehetség-konferencia – 2024. november 20.

2024. november 20-án rendezte meg őszi Tehetségkonferenciáját a SZEGEPI.

Népdaléneklési verseny

2024. november 14-én került megrendezésre a népdaléneklési verseny a Szegepi szervezésében.

Meghívó – Tehetségkonferencia – 2024. november 20.

Huszonötödik alkalommal rendezték meg a Simonyi Imre Emlékversenyt

Huszonötödik alkalommal rendezték meg a Simonyi Imre Emlékversenyt november 15-én a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban. A megmérettetésre az ország minden tájáról...

Labdageometria – szakmai napok – Hódmezővásárhely

A SZEGEPI Labdageometria címmel szakmai napokat szervezett a gömbi geometria iránt érdeklődő matematikatanárok, diákok számára. 2024. november 5-én a Hódmezővásárhelyi...