Szeged pedagógia

Pedagógia Intézetet

Katolikus Pedagógia Intézetet

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Gelsey Vilmos Pedagógia Intézet

Pedagógia

Gelsey Vilmos Pedagógia Intézet

Gelsey Vilmos Pedagógia

„Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.” (Lk 8,21)

„Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé.” (Lk 8,18)

„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” (Mt 4,4)

„…aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” (Jn 8,51)

„A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg!” (Jak 1,22)

„Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja…” (Lk 9,26)

„… mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7,29)

„Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.” (Kol 3,16)

„…aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes.” (1Jn 2,5)

"Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk" (1 Jn 4,9)

Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez.” (Mt 22,16)

10 éves a SZEGEPI

2024 - a Tehetség Éve

„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat…” (Jn 14,23)

„Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” (Mt 24,35)

„Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják.” (Jn 15,20)

„… s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.” (2Tim 2,2)

„Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok!” (Jn 15,7)

Betűméret:  A   A   A
Aktualitás

A lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók támogatásához kapcsolódó korai jelző- és pedagógiai támogató rendszer működtetése 2017-03-24

Article main image

A köznevelési információs rendszer részeként működtetett korai jelző- és pedagógiai támogató rendszer célja, hogy a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók számának csökkentése érdekében pedagógiai-szakmai támogatást nyújtson az érintett tanulók, pedagógusok, intézmények és fenntartóik számára.

 A nevelési-oktatási intézményekben nyilvántartott adatokra épülve (értékelést, elemzést követően), azokat közvetlenül felhasználva jön létre egy olyan pedagógiai munkát támogató rendszer, amely a pedagógusok oktató-nevelő munkáját tudja segíteni, az intézményeket támogatni a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulókkal kapcsolatos teendők, beavatkozások megszervezésében, megvalósításában.

Jogszabályi háttér

  • 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, 19. § (2) h)
  • 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
  • 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
  • 354/2016. Kormányrendelet a nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról szóló

Hasznos linkek:

  • Végzettség nélküli iskolaelhagyás

https://www.oktatas.hu/kozneveles/vegzettseg_nelkuli_iskolaelhagyashttps://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/lemorzsolodas/OH-EMMI_lemo_tajekoztato.pdf

  • A végzettség nélküli iskolaelhagyás elleni középtávú stratégia

http://www.kormany.hu/download/5/fe/20000/V%C3%A9gzetts%C3%A9g%20n%C3%A9lk%C3%BCli%20iskolaelhagy%C3%A1s%20.pdf

A lemorzsolódás megelőzése: intézményi szintű korai jelző- és támogatórendszerek kiépítésének alapjai

(S. E.)