Szeged pedagógia

Pedagógia Intézetet

Katolikus Pedagógia Intézetet

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Gelsey Vilmos Pedagógia Intézet

Pedagógia

Gelsey Vilmos Pedagógia Intézet

Gelsey Vilmos Pedagógia

„… s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.” (2Tim 2,2)

„Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé.” (Lk 8,18)

"Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk" (1 Jn 4,9)

Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez.” (Mt 22,16)

„Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” (Mt 24,35)

„… mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7,29)

„Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.” (Lk 8,21)

„Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják.” (Jn 15,20)

„A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg!” (Jak 1,22)

2024 - a Tehetség Éve

„…aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” (Jn 8,51)

10 éves a SZEGEPI

„…aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes.” (1Jn 2,5)

„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat…” (Jn 14,23)

„Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja…” (Lk 9,26)

„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” (Mt 4,4)

„Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok!” (Jn 15,7)

„Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.” (Kol 3,16)

Betűméret:  A   A   A
Aktuális hírek

Országos kémia verseny 1. és 2. helyezettjei lettek a GFE szarvasi gyakorlósai 2022-04-27

 

A XV. Mozaik Országos Kémia Tanulmányi Verseny országos döntőjében Steinmacher Tamás I. helyezést, Tóth Iringó II. helyezést ért el. Mindketten a Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorlóiskolájának 7. osztályos diákjai, akiket Litauszkiné Erki Katalin vezetőtanár készítette fel.

Sajtómegjelenés: Newjsag.hu