
„Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé.” (Lk 8,18)
A felhívás szövege itt olvasható:
Kedves Kollégák,
március 20-tól 22-ig ismét nagy, közös könyvelhagyásra biztatjuk az országot, akkor ünnepeljük majd ugyanis a hetedik születésnapját a Veszíts el egy könyvet! játéknak. A cél idén sem változott: legyen egy hétvége, amikor sok-sok könyvszerető ember veszíti el egyszerre egy-egy kedves könyvét, hogy azt más megtalálhassa, elolvashassa, és később újra elveszíthesse.
Minden évben nagy segítséget jelent, ha bekapcsolódnak a szervezésbe a könyvtárak, hiszen többnyire általuk, általatok tudunk helyben is hírt adni az akcióról. 2014-ben 23 könyvtár kapcsolódott be a szervezésbe, és a hétvégén valamivel több, mint 500 könyv veszett el.
Akárcsak az elmúlt években, idén is szervezünk egy nyereményjátékot a könyvelhagyó nap köré. A feladat egyszerű lesz: le kell fotózni a frissen elveszített könyvet, majd azt feltölteni a játék Facebook-oldalára. Az 50 ezer forint értékű fődíjat az Alexandra Kiadó és Könyváruházak ajánlotta fel.
Szóval ha van kedvetek az akciót népszerűsíteni néhány könyv elveszítésével, plakátok elhelyezésével, esetleg a helyi sajtó megkeresésével, kérlek jelezzétek nálam, egyrészt, hogy a felmerülő kérdésekre válaszolhassak, másrészt, hogy az összefogásról tájékoztathassuk az érdeklődőket is.
Szép napot, jó munkát,
Buzai Csaba
--
Buzai Csaba
könyvtárigazgató Justh Zsigmond Városi Könyvtár Orosháza http://www.justhvk.hu/csababuzai@gmail.com